Egy kedves ügyfelünk, Csike Szabolcs, a Béta Répa Szövetkezettől, Tamásiból osztotta meg velünk tapasztalatait az Agrospic Kft.-től vásárolt Kverneland LB100-300 Vario 5 fejes váltvaforgató ekéről. Az ekét 2020-ban szerezték be, amivel 17 év után állítottak munkába új ekét gazdaságukba, amelyhez szántáselmunkáló egységet is választottak. Ez a szántáselmunkáló egy ún. Packomat 600 mm átmérőjű, 2,8 m munkaszélességű szántáselmunkáló henger.
A Béta Répa Szövetkezet a következőket tapasztalta:
Az eszközt 195 LE ill. 235 LE teljesítményű, azonos súlyú erőgépekkel üzemeltetjük a Tolnai-dombság változatos kitettségű területein.
Forgatásos talajművelést főként kapásnövények – elsősorban kukorica és cukorrépa – után végzünk, amelyek szármaradványainak leforgatásában nagy segítséget nyújt a 80 cm-es emelt gerendely. A nem túl nagy, 100 cm-es ekefejosztás, a réselt kormánylemez és a 120×200 mm-es keresztmetszetű, viszonylag karcsú gerendely könnyen húzhatóvá teszik a 2000 kg önsúlyú eszközt, ebből eredően kedvező gázolajfogyasztás jellemzi az üzemeltetését. Ezt támasztja alá az a gépkezelői megfigyelés is, hogy a korábbi 4 fejes váltvaforgató ekénket ugyanezek a traktorok sokkal nagyobb fordulatszám elérése mellett húzták azonos sebességen, természetesen nagyobb fogyasztással.
A Packomat henger 2,8 m munkaszélességen munkálja el a száraz és még nem túl nedves szántott talajt egyaránt. A gyűrűtagok közt állítható magasságú késes borona dolgozik, amely egyben tisztítja a hengert, ill. tovább aprítja a réselt kormánylemezek hatására keletkezett amúgy is morzsalékos talajfelszínt.Extra előnye a nevében mutatkozik a Packomatnak, mivel az ekéhez integrálták plusz elemként a speciális húzó és átfordító karjával együtt. Így az átfordítás során is az ekén marad a henger. Nem kell leakadnia és újra csatlakoznia, végig rögzített marad a kapcsolat. A gépkezelőnek tehát külön dolga nincs a szántás során, azaz automatán dolgozik az 5 fej mellett.
A vonulás során a szállítási helyzetbe szerelt eke fölött tartja a húzókar a viszonylag kis súlyú hengert, ami a 280 cm-es szélességével nem okoz gondot a közúton, hiszen nem lesz vele túl méretes. A vonulást szintén könnyíti az eke kombi támasztó és szállító lengéscsillapított gumiköpenyes kereke. A lengéscsillapított kerék segítségével nem pattog az erőgép után a viszonylag hosszú eke. Az átszerelése munkahelyzetbe rendkívül praktikus és gyorsan elvégezhető.További észrevétel (amit a Kverneland előre garantált): Két rendkívül száraz őszön dolgozott az eke, minimum 500 ha-on úgy, hogy ekefejbiztosító csavart még nem kellett cserélni egyet sem. A gépészeink gyorsan megszerették és szívesen dolgoznak az ekével.
(Csike Szabolcs)